Bizony, nagyon jó visszagondolni az ősz melegebb napjaira, vagy ahogy a népnyelv mondja, a vénasszonyok nyarára. Gyakran semmihez sem fogható horgász­sikereket tartogatnak számunkra ezek a forrónak már nem mondható, de annál kellemesebb, langyosan szellős napok, az időnként csípős éjszakákat követve.

Az őszi horgászatok sikerességét nagy mértékben befolyásolja a megfelelően kiválasztott csalogatóanyag. Van, amikor az édes, máskor a sós válik be, viszont általában a sötétebb tónusú, piros, barna vagy fekete színűek hozhatnak kimagasló eredményt. Gyakran a nagy szemcseméretű, darabos keverékek a legjobbak, de sokszor a lehető legfinomabbra őrölt etetőanyaggal érhetünk el komoly sikert.

Az ősz eleji – általában fogásokban gazdag – napokban is gyakori kérdés, hogy milyen etetőanyagra fáj a halak „foga”? Vajon mi csalogatja őket a horgunkhoz, és tartja ott a bandát a célterületen? Számtalan vízparti kísérlet eredményeképpen újabbnál újabb ízvilágú etetőanyagokat próbálgat és sosem hallott aromák garmadájából válogat a horgász. Bekeveri, amit a boltokban kínálnak neki, aztán vár. A hal meg gyakran eszi vagy nem eszi, ha nem kap mást. 

Bátran kijelenthetjük, hogy nagy halat mindenki szeret fogni. A vízpartokat járva azonban egyértelműen látszik, hogy a legtöbben bojlis módszerrel vagy methodfeederrel veszik üldözőbe a kapitális pontyokat és amurokat. De vajon csak ezek lehetnek eredményesek, amikor a célhalak öt-tíz kilo­grammnál is nehezebbek? Természetesen nem.